Ki az igazi néppárt?

Vona Gábor október 23-ai beszédében kirakta az irányjelzőt: az identitását vesztő ellenzéki pártnak a Fidesz helyére fáj a foga. De vajon sikerrel járhat e a náci kötődéseire egykor büszke mozgalom, ha szavazóbázisát drasztikus ütemben és módszerrel akarja lecserélni? Az újkori Magyarország történetének legvakmerőbb politikai manőverezési kísérletének vagyunk szemtanúi. 

Vona Gábor erősen kezdte ünnepi beszédét. Nagyon rövid bevezetés után a pártelnök gyorsan áttért legfőbb üzenetére, amelyben a Jobbik új, vágyott szavazóbázisához kívánt szólni, nagyjából ezzel az üzenettel: mi is nemzetiek vagyunk, csak mi nem lopunk. A saját szavaival, némiképp hosszabban kifejtve ez így hangzott: “A hazát megvédjük az csak a duma, a felszín alatt a lényeg a lopás. Az orbánizmus valójában nem más, mint nemzeti színszalaggal átkötött aljasság. Nemzeti lobogók mögé bújtatott hazudozás, és kokárdával eltakart gátlástalan lopás. Magát nemzetinek mondó kormányzás, amely valójában csak korrupt hatalomgyakorlás. A szocialistáknak persze lehetett mondani, hogy ti is loptok, mi is lopunk, de nekünk van kokárdánk. Ti is hazudoztok egész nap, mi is hazudozunk egész nap, de mi nemzetiek vagyunk. A szocialistákkal szemben ez elég volt, de velünk szemben? Kokárdánk nekünk is van, itt is lobognak a nemzeti lobogók, és mi is nemzetiek vagyunk, de mi nem tűrjük a lopást, nem tűrjük a hazudozást és nem tűrjük az osztogatást.”

Úgy tűnik tehát, hogy eldőlt. A Jobbik az erőtlenre sikeredett valódi nemzeti konzultáció helyett a korrupción keresztül szeretne fogást találni a kormánypárton a 2018-as választásokon. Azokhoz a nemzeti érzelmű polgárokhoz szeretne szólni, akik bár értékrendjükben szilárdak, de mégis rossz szemmel nézik a liberális média által eléjük tárt urizálást. A szemmel láthatóan új tanácsadókkal dolgozó Jobbik vezetősége ebben vélte felfedezni a siker receptjét. Érdekes felvetés mindez annak fényében, hogy a közélet megtisztítását annak a Simicska Lajosnak a segítségével kívánják elérni, aki egészen 2015-ig a közpénzek első számú elsíbolója volt. Mi sem bizonyítja ezt az együttműködést jobban, mint hogy a pártelnök teljes beszédét a Simicska médiabirodalmába tartozó HírTV közvetítette élőben.

Persze nem mindig volt ilyen nagy az egyetértés Simicska és a Jobbik vezérkara között, de az élet úgy hozta, hogy az oligarcha párt nélkül maradt, a Jobbik pedig médiamegjelenésben szenved hiányt, a szükség pedig nagy úr, pláne ha a legfelsőbb hatalom a tét. A mára már közhely tárgyává vált elszámoltatás bekövetkezéséhez ugyanakkor nem tudom, hogy mit szólna az új mecénás – vagyis tudom, de nálam csak szegény Novák Előd tudja jobban, aki nem vette komolyan az elnöki intést, és továbbra is céltáblája közepén tartotta a milliárdost, amiért politikai karrierjével kellett fizetnie. Kár érte.

Persze szegény ember az, aki még ígérni sem tud, így a Jobbik által hangoztatott tisztesség és átláthatóság, bár könnyen tetszést válthat ki sokak szemében, a valóságban azért nem árt azt tudni, hogy az igazi próbatétel csak kísértés esetén áll fenn, ahhoz pedig, hogy a Jobbik eljusson egyáltalán a kísértésig, előtte hatalomra kellene kerülnie, amire idáig még nem volt példa. Tehát ha valóban hinni lehet a Jobbik kommunikációjának, akkor ezt a tisztességet az az ember fogja elhozni, akit óriásplakáton maffiakormányoztak. Szebb jövő elé nézünk? Aligha.

mszp-oriasplakat
Plakátkampány 2014-ből. Forrás: flagmagazin.hu

Nemzeti radikalizmus: se veled, se nélküled

Van itt még egy fontos, nehezen levakarható örök kérdés a Jobbik háza táján, ez pedig a korábbi szélsőjobbos szubkultúrához való viszonyulás. A pártot a parlamentbe repítő mag nélkül nehezen lenne elképzelhető, hogy a Jobbik ma ott tartana, ahol. Mégis az egész manőverezési kísérlet az ő lecserélésükben öltene végleges formát, amely így elég hálátlan szereplőként tüntetni fel a pártelnököt. Valószínűleg a korábban már említett új tanácsadói kör javaslatára dönthetett úgy Vona, hogy a legtöbb politikai elemző által emlegetett 20%-os plafont velük nem tudná átugrani. Tehát a Jobbik-dilemma borzasztó egyszerű: a keménymag bár biztosít egy állandó szavazatmennyiséget, de csak velük soha nem fognak hatalomra kerülni. Ezért kezdődött el ez az egész, végül identitási zavarokat okozó kettős beszéd, amelynek lényege, hogy látszólag lemond szélsőséges retorikájáról a Jobbik, amitől új szavazók bizalmának az elnyerését remélik, de legbelül mégis megmarad az, ami mindig is volt. Ezért kezdte úgy a beszédét is, hogy már rögtön az elején védelmébe vette a napokban első fokon – egyébként némileg talán túlzóan – 13 évre ítélt Budaházy Györgyöt.

Úgy tűnik tehát, hogy a Jobbik nemcsak, hogy nem tud, de nem is akar szabadulni örökségétől.

vona_gabor_isztambulban.jpg
Vona Gábor Isztambulban. Forrás: leleplezo.eu

Mondjuk talán kár is lenne, mert ilyen, azóta már szállóigévé vált kijelentéseket köszönhetünk ennek a kettős politikának:

Az iszlám az emberiség utolsó reménye” – Vona Gábor 2013. 11.06.

Hogy végül is hogyan lehet úgy sikeres politikát csinálni, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jól lakjon, arra remek bizonyítékot szolgáltat egy mai friss, a Tárki által közétett közvélemény-kutatás, amely szerint a Fidesz támogatottsága 30-ról 32-re nőtt, míg a Jobbiké 14-ről 10 %-ra zuhant. Úgy fest tehát, hogy a Jobbik hiába cserélte le szakértői gárdáját, a nagy tanácsuk következtében könnyen a két szék közül a pad alá eshetnek.

Fidesz reakció

Mindentől függetlenül azért nem lenne indokolatlan a kormánypártnak komolyan vennie a kihívást, ugyanis a féktelen urizálás valóban és jogosan kelthet visszatetszést a tisztességes állampolgárok szemében. Valószínűleg ezzel tisztában vannak a kormányon belül is, hiszen a sajtóhírek már a letelepedési kötvény konstrukciójának minél előbbi kivezetéséről tudósítanak. Ezzel viszont megint a Jobbik került lépéskényszerbe, hiszen ha ezek után tényleg nem szavazzák meg az alaptörvény módosítását, akkor valóban hiteltelenné, hovatovább “hazaárulókká” válnak.

Rogán.jpeg
Orbán és Rogán az Európai Néppárt maastrichti találkozóján, egy nappal azután, hogy Vona ultimátumot intézett a miniszterelnökhöz. Érdekes megfigyelni kezében egy kopottas táskát, amely a visszafogottságra utal. Fotó: MTI

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Jobbik politikájának középpontjába állított, a közélet megtisztítását célul tűző üzenete eléggé visszás, hiszen mögöttes emberként feltűnik a háttérben az a Simicska, aki valójában mozgatja a szálakat. Róla pedig sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne szeretné az állam pénzét a sajátjaként kezelni. Így tehát a Jobbik fő üzenete éppen emiatt hiteltelenné válik, ami már a közvélemény-kutatásokban is visszaköszön. Ha mindehhez még hozzávesszük a szakemberek és szellemi holdudvar fojtogató hiányát, valamint a pártot máig üldöző erőszakos náci múltját és identitását romboló kettős politikáját, akkor nem sok kétségünk maradhat afelől, hogy melyik párt képviseli jobban a magyar érdekeket, és hogy a címben feltett kérdésre adott válasz alapján ki nevezheti magát az igazi nemzeti néppártnak.

Hídember a Nemzetért

Lecsendesülőben van a népszavazás körüli felhajtás, bár az utóélete azért még foglalkoztat néhány értelmiségi csoportosulást. Ebben a helyzetben gondolta azt a Jobbik vezetősége, hogy megpróbálja magához ragadni a kezdeményezést és a már május óta bekészített valódi nemzeti konzultációval megpróbálja tematizálni a közbeszédet. Nézzük meg az egykoron radikális párt esélyét, mert könnyen lehet, hogy egyben az utolsó is lesz.

Alig várták a Jobbiknál, hogy elmúljon október 2-a, amivel kapcsolatban csak a túlélés volt az egyetlen elvárásuk – nem ártott volna némi fantáziát is belevonni a kampányba, mert az ötlettelenség átcsapott erőtlenségbe.  A népszavazás lecsengése után elérkezettnek látták hát az időt a kezdeményezésre, úgy érezték van némi mozgástér a közbeszéd tematizálására, ezért most vagy soha alapon úgy döntöttek, hogy bedobják a témát – mintha nem kaptak volna az állampolgárok elég aktivitásra ösztönző impulzust az elmúlt időszakban -, mert ennél alkalmasabb időpont úgysem lesz és a kormány lassan átáll kampányüzemmódra. A legfőbb kérdés, hogy az egyébként mindig releváns témák felvetése nem fullad e érdektelenségbe.

A kérdések

Az összesen 15 darab kérdést három fő téma köré csoportosították, vagyis amelyeket a legfontosabbaknak tartották, így került sor az egészségügy, a korrupció és az oktatás problémáinak közös megoldási kísérletére (a nyugdíj, béremelés, kivándorlás azért még elfért volna, ha már örökzöld slágerekről beszélünk). Ezen blogbejegyzés keretei nem teszik lehetővé, hogy minden kérdésen részletesen végigmenjünk, így témakörönként csupán egy, önkényesen kiválasztott kérdést veszünk górcső alá, amely megítélésem szerint a legjobban jellemzi a kérdőívet.

1. Egységügy:
“A magyar emberek jelentős része nem tud elegendő pénzt fordítani fogászati kezelésre, fogpótlásokra. Egyetért-e Ön azzal, hogy a társadalombiztosításnak nagyobb szerepet kellene vállalnia a fogászati ellátás finanszírozásában?”

A tökéletes kérdés, hiszen ki mondana arra nemet, hogy a tb átvállalja helyette a fogászati kezelésének költségeit? Nem mellékes továbbá az sem, hogy Magyarországon köztudottan rossz a szájhigiénia állapota, így az üzenttel megcélzott célcsoport is a társadalom jelentős részét lefedi. Azon kívül, hogy egy ilyen szocialista intézkedés nem aratna osztatlan sikert a fogorvosok körében, a januártól csökkenteni tervezett járulék egyértelmű növelését jelentené, hiszen máshonnan nem lehet finanszírozni egy ilyen költséges intézkedés végrehajtását.

2. Korrupció: már a téma felvetése is hálás, hiszen olyan kérdéssel indít, hogy “Ön szerint az elmúlt időszakban melyek voltak a legkorruptabb kormányok?” – vagyis a kérdés feltevése is azt sugallja, hogy csak a Jobbik nem korrupt párt – nehezen is lehetne, hiszen ahhoz előbb hatalomra kellene kerülni. Jellemzően egyébként a korábbi tapasztalat nélküli pártok kormányzása kimerül az egyéni egzisztencia építésében (ugyanez történt Ausztriában is a Jörg Haider féle Szabadságpárt esetében is, ami végül a kormány bukásához is vezetett), mert a holdudvar nélküli csoportosulások úgy tekintenek a kormányzati ciklusra, mint egy soha vissza nem térő alkalomra a könnyű pénz megszerzésére. Ez idáig nem nagy újdonság, de vajon a szakemberi gárda nélküli párt képes lesz e egyszerre a klientúraépítésre és a kormányzásra is? A tapasztalatok alapján aligha.

3. Oktatás: itt is jellemzően a költségek és a szabadság elvonásának kérdése kerül a konzultáció által firtatott kérdések kereszttüzébe, de azért egy olyan gyöngyszem is belekerült, mint hogy “Egyetért-e Ön azzal, hogy a beilleszkedni nem akaró, a társaikat zavaró és a pedagógusokat ellehetetlenítő gyerekeket bentlakásos oktatási intézményben kellene elhelyezni?” 

A kérdés felvetése alapján nem tudom eldönteni, hogy vajon az EU által előírt szegregáció mértékét akarjuk-e azzal csökkenteni, hogy a viselkedni képtelen diákokat elkülönítjük a többiektől vagy csak a pedagógusok munkáját akarjuk azzal ‘könnyíteni’, hogy kizárólag antiszociális csoportokat bízunk egyes pedagógusokra, had szenvedjenek vele csak ők. A célt természetesen értem, talán még a szándék is nemes, de ez történik amikor szakértők nélkül alkotnak programot. A rengeteg bentlakásos iskola megépítésének költségét pedig már meg sem említem.

Nem kérdés természetesen, hogy a Jobbik nemzeti konzultációja valós és égető kérdéseket feszeget, de a kérdéssor összeállítására jellemző az általánosítás, illetve a prekoncepció, vagyis, amihez csupán választói megerősítést kér. Ezekre utal többek között a szóhasználat is, úgy mint “látszatintézkedés”, “egyetért-e Ön azzal, hogy…”, “sokak szerint” stb., valamint olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre nehéz nem a a párt várakozása szerinti választ adni – ebben is utánozza a Fideszt.

Tükör

A valódi nemzeti konzultáció valódi céljai között fürkészve nehéz nem észrevenni a párhuzamot a korábbi ‘nem valódi’ konzultációk között. Ezzel tulajdonképpen nem tesz mást, mint folytatja azt a tavasszal megkezdett folyamatot, amely során a Jobbik a Fidesz babérjaira szeretne törni.

Immár nem csak a hatalomtechnika – a pártból kizárják az ellenzéki hangokat -, nem csak a korábbi médiahátország, vagy a konzervatív szavazótáborra való ácsingózás, de már a kommunikációs eszközök tekintetében is (konzultáció) a Fideszt másolja.

Kérdés persze, hogy a korábbi radikálisból mennyire lesznek hiteles konzervatívok. Főleg úgy, hogy a hatalommegszerzés érdekében hajlandó a baloldallal is egy egységbe tömörülni, figyelmen kívül hagyva minden ideológiai ellentétet. De vajon egy, a Fidesznél is Fideszebbé válni kívánó párt hozza majd meg azt a váltás, amit a Jobbik szerint annyian várnak?

Lehetséges végkifejlet 

Elemzők szerint a népszavazáson nemmel szavazó 3,2 millió ember megfelel a Fidesz és a Jobbik együttes táborának, így a kormánypárt gyakorlatilag nem tudott a politika iránt korábban érdektelenséget mutató új embereket megszólítani. Ha igaz ez az állítás, akkor ez a Jobbiknak még rosszabb hír, ugyanis azt jelentené, hogy a néppártosodási kísérletben nemcsak azt a közel 400 ezres bázisát vesztette el a hiteltelen és egyébként is érthetetlen politikája következtében, hanem személyesen üldözte őket a Fidesz karjaiba. Ennek a folyamatnak a megakadályozása érdekében az alkotmánymódosítási vitában készségesen próbált a kormánnyal együttműködve, az értékei melletti kiállást demonstrálni, pont úgy, ahogy a mai Orbán-Vona tárgyaláson is vélhetően erre tett kísérletet a pártelnök.

A mozgósítási főpróbának is tekinthető népszavazáson tehát a Jobbik csúfos kudarcot vallott, hiszen már a rajtvonalhoz sem állt oda, gondolva, hogy majd a második menetben domborít nagyot. De vajon mit ér majd el vele, ha Fidesznek a rendelkezésére álló rengeteg erőforrás birtokában sikerült kb. 1 millió választ elérnie saját nemzeti konzultációján, miközben a bevándorlás akkor mindenki számára saját bőrén és azonnal tapasztalható érzést váltott ki. Kétséges, hogy a Jobbik ezt a számot akár csak megközelíteni is tudná, vagyis az akció eredménye egy borítékolható bukás – hiába tette tegnap online formában is elérhetővé a kérdőívet.

Ugyanakkor nem gondolnám, hogy ezeket a kockázatokat a párton belül nem látnák, így felmerül kérdés, hogy vajon miért kockáztatnak ekkorát? Valóban mindent egy lapra akarnak feltenni?

Egy ellenzéki párttól elvárható a proaktív témamenedzselés iránti szándék, de végső soron még egy lehetséges érvet találhatunk, ha a miértek után kutatunk: remek alkalmat biztosít ez a nemzeti konzultáció 2.0 egy adatbázis építésére, így a népszavazáson a távolmaradásuk miatt nem mérhető valódi támogatottságukat ezúttal élesben tudják lemérni. Jó lesz az majd az ellenzéki helyek elosztásának alkudozásainál. 

Nagyon úgy néz ki hát, hogy a hídépítés sokkal inkább az egykor radikális tábor és a baloldal között történik majd – bár az utóbbi újabb nagy összeborulása már elkezdődött, hiszen 2014-ben is óriási sikert hozott számukra.

 

A kétpólusú ország – egységfront a Fidesz ellen

A politikai érdek minden elvi döntést felülír. Ennek következményeként a remélt hatalom megszerzésének érdekében a baloldali ellenzék összefog a korábban gyűlölt ‘nácikkal’ – és fordítva. Így osztva fel a közéletet Fideszre és Fideszen kívüli világra, vagy ha úgy jobban tetszik, elvi meggyőződésűekre és elvtelenekre.

A Kúria döntött, az MSZP pedig bejelentette, hogy elkezdi gyűjteni az aláírásokat a népszavazáshoz – bár az ellenzéki politikusok és a média ki volt éhezve rá, ezúttal elmaradt a kopasz-különítmény. Azt gondolhatnánk, hogy a helyzetben így semmi különös nincs, kezdődhet a mozgósítás, majd ha összegyűlik a 200.000 aláírás, a kampány. DE. És itt a de-nek fontos szerepe van. A Fideszen kívüli összes párt rámozdult a témára, így az az abszurd helyzet állt elő, hogy az MSZP kezdeményezését támogatja a teljes politikai paletta a DK-tól a Jobbikig – én ezt természetesen megértem, nagyon kellenek a menedzselhető témák, főleg ha még azt is gondolják róluk, hogy a nép akaratát testesítik meg. A kialakult állapot nem új keletű, ugyanez volt megfigyelhető már az összes időközi választáson Veszprémtől kezdve, Tapolcán át egészen Salgótarjánig. A Fidesszel szemben álló, legesélyesebbnek gondolt jelölt mögé állt be a teljes ellenzék, ezzel felosztva a közéletet Fideszre és Fideszen kívüli világra. 

Szerencsések vagyunk, mert az események furcsa láncolatán keresztül könnyedén megismerhetjük a hatalom természetét. Így fordulhat elő, hogy a korábban a Jobbikot konstans nácizó és bojkottáló DK egy platformra került – legalábbis önmaga bevallása szerint – leggyűlöltebb ellenfelével és fordítva: az MSZP-t bűnszervezetnek nevező és Gyurcsányt, mint főbűnöst megjelölő, néppártosodó Jobbik most azok szekerét tolja, akiktől 2009-ben még az országot – hovatovább az egész világot – akarta megmenteni. Pontosan ugyanúgy hullik le a lepel az ország demokráciáját féltőkről, mint azokról a brüsszeli bürokratákról, akik a bevándorlást valamiféle morális, humánus kérdésnek próbálták beállítani. Pedig az ember nem hülye és még csak nem is megtéveszthető, ha felteszi magának a bűnügyi szakemberek által oly gyakran ismételt, motivációt indokló kérdést: hol van az érdek? És azonnal érkezik a válasz: keresd a pénzt!

Ahogy az uniós elit esetében az olcsó munkaerő jelentette még magasabb profit, úgy hazánk végrehajtó hatalmából kiszorult képviselői esetében a húsosfazék közelében remélt zsákmány jelenti a fő motivációt. Hasonlóság természetesen a kommunikáció szintjén is mutatkozik. Az ideológiai alapelvekhez és jogokhoz való ragaszkodás általában csak a felszín (jelen esetben az emberiesség vagy éppen demokrácia hívószava). Ahogy J.P. Morgan mondta: mindig van valami elvi álláspont a saját érdek megvédésére. És ez az érdek mi más lehetne, mint a hatalom és a vele járó pénz. Az érdekközösségből pedig értékközösség lesz. Bár az más kérdés, hogy a hatalom megszerzése mellett milyen értéket képviselhet egy ilyen, a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindent felvonultató, elvtelen, opportunista, szedett-vetett banda, amelynek a gyűlöleten és irigységen kívül nincs más elképzelése a közélet alakításáról. Mert hát lássuk be: valós alternatívának kevés az, hogy Orbán takarodj.