Jó migráns, rossz migráns – a média ítélethirdetése

A legújabb ellenzéki vesszőparipa, hogy a kormány letelepedési kötvénnyel való üzletelése már Afrikát is elérte. A hírt a tálalása teszi izgalmassá: ‘mekkora kétszínűség, hogy amíg plakátkampányt folytat a migrációról, addig titokban több ezer bevándorlónak ad zöld utat’. Nos, nem ennyire bonyolult ez. Aki hivatalos papírokkal, egy újabb üzleti lehetőség reményében veszi fel a kapcsolatot a hivatalos szervekkel az jöhet, aki viszont illegálisan, a rendszer kiskapuit kijátszva, a szociális hálón való élősködés szándékával, az pedig nem. Végső soron az eredmény egy újabb öngól, hiszen már maga a felvetés is tökéletesen cáfolja a liberális média mindenhol idegengyűlöletet vizionáló képzeteit. 

Összességében egyelőre nehéz megjósolni, hogy az offshore által körüllengett, egyenként 50.000 euróért értékesített letelepedési kötvények mérlege milyen eredményt fog majd gyakorolni a magyar gazdaságra, hiszen a vételáron túl ott van még a nehezen meghatározható, az országba, valamint az Európai Unió területére a kötvény vásárlói által hozott befektetések összege és azok várható hozamai – ami egyébként a kötvények létezésének legfőbb célját jelenti. Annyi viszont már bizonyos, hogy a mindig felkészült és objektív média máris az Orbán-kormány kétszínűségének legfőbb bizonyítékát láttatja benne, miszerint a bevándorlókat elutasító kormányzati narratíva mégiscsak letelepedéshez juttat külföldi állampolgárokat. Nocsak, ez aztán a hatalmas lebuktatás. Az éles szemű újságíróknak sikerült felfedezniük egy olyan ellentmondást, ami nem is létezik. Ti. soha senki nem mondta, hogy azok az üzletemberek, akik tisztességes szándékkal, mindkét fél számára előnyös feltételek mentén kívánnak befektetni a kontinens gazdaságába, azokat bárki is el akarná üldözni, épp ellenkezőleg! Mi annak az eszement folyamatnak akarunk véget vetni, hogy milliók, bármiféle azonosításra alkalmas okmány nélkül, kontrollálatlanul törjenek be országainkba, hogy visszaélve jóindulatunkkal és türelmünkkel, az őseink verítékes munkája révén megteremtett viszonylagos gazdasági fejlettséget és szociális juttatásokat biztosító rendszerünket kihasználva élősködéssel könnyítsék meg mindennapi életüket, ami után nemhogy hála, de erőszak jut a befogadóknak osztályrészül. Míg az egyiket elutasítani, a másikat megengedni lenne ostobaság. Nem is használok olyan nagy szavakat, hogy ezt a különbséget még egy óvodás is megértené, de hogy mindezek után továbbra is bátran használják az idegellenesség vádját, már mindenképpen elgondolkodtató, főleg ha a liberális média hitelességét kikezdő okokat kutatjuk.

afrika-news
A kérdéses hirdetés a New African című magazinban. Forrás: facebook.com

A média hitelességi válsága

Szintén friss hír, és legalább ennyire ad magyarázatot a válság okaira az a BBC-nek adott Szijjártó interjú, ahol Evan Davis a kormány által osztogatott tájékoztatóban található londoni no-go zónákról faggatta durva stílusban a külügyminisztert. Természetesen megértem a riporter vehemenciáját, én se szívesen ismerném be ilyen zónáknak a létezését, valamint azt, hogy Londonban az angolok aránya már 50% alá esett. Továbbá az a tény, hogy a muszlim vezetésű Londonban egy ‘közszolgálati’ csatorna riportere nem látja a no-go zónákat, önmagában szintén nem új keletű jelenség – a probléma megoldásának egyik legfőbb akadálya éppen az, hogy a polkorrektség béklyója miatt magát a problémát is tagadják -, de érdemes ugyanerről megkérdezni a londoni polgárok véleményét is, hiszen a hozzászólók által képviselt, egyöntetű vélemény újfent nem a média által láttatni kívánt képet támasztja alá, már sokadik alkalommal. Félek tőle, hogy ha ez így folytatódik, akkor nem a diskurzus fog változni, hanem a szólásszabadság jegyében egyszerűen csak letiltják az oda nem kívánatos kommenteket – pont, ahogy a 444 esetében is történt. Mindenesetre még én magam sem tudtam eldönteni, hogy az eset kapcsán sírjak e vagy nevessek, hiszen ha valaki ilyet az internet korában megenged magának, az vagy szimplán hülyének nézi a választókat, vagy – és ez a jobbik eset – csak nem érdekli a véleményük. Viszont azért annyi pozitívumot képes vagyok ebben is fellelni, hogy legalább saját maguk alatt vágják a fát a mérhetetlen képmutatásukkal. Hasonlóra ragadtatta magát korábban a német ‘közszolgálat’ is, amelyik éppenséggel a kölni eseményekről felejtett el beszámolni. Néha eszembe jut, hogy amikor ezek a médiumok kritizálják a magyar sajtószabadságot, akkor már inkább csak a megtiszteltetésre gondolok, hiszen ezekkel egy oldalra tartozni nem éppen büszkeség. Mindenesetre én október 2-án róluk is véleményt fogok mondani.

Reklámok

Fapados terrorizmus

Amíg a világ azon töpreng, hogy együtt kell e élnünk a terrorizmussal, addig a terroristák ‘innovatív’ tömegmészárlási eszközeire adott liberális magyarázatok kimerülnek az ideológiai alapú mosdatásokban. Erről eszembe jut a köztársaság bölcsőjében, egy multikulturális birodalomban, az ókori Rómában járatos közmondás: „Ostoba gyűlölet az, mi lenéz mindent, ami új, ám újat imádni csupán – gyűlöletes ostobaság.”

Még meg sem száradt a tinta legutóbbi, a civilizációk együttélésének nehézségeit taglaló bejegyzésemen, máris újabb esemény sokkolta – ezúttal a német – közvéleményt. Egy másfél éve, kísérők nélkül érkező fiatal afgán – bár ez dupla feltételes állítás, hiszen a nagy Wilkommenskultur következtében szükségtelenné váló bárminemű ellenőrzés miatt sem a nemzetiségét, sem az életkorát nem tudják a hatóságok pontosan megállapítani – néhány hónapnyi ‘sikeres’ integrációt követően, sűrű Allahu Akbarozás mellett, baltával támadt rá egy vonat utasaira, legfőképp egy hongkongi turista családra. A következmény egy mészárszékké változó vonatkocsi, tucatnyi életveszélyes sérült, egy lelőtt terrorista és egy megriadt – vagy inkább a bizonytalanság szakadékában egyre mélyebbre kerülő – társadalom.

Sajnos már napi szintűvé váltak a civilizációnk létét megkérdőjelező barbár támadások, így félő, hogy lassan el is veszti hírértékét, ami a sorsunk tehetetlenségébe való csendes belenyugvás végső jeleként is értelmezhető. De amire most szeretném felhívni a figyelmet, az az elkövetés módja. Na persze nem annak brutális kivitelezése okoz meglepetést, hanem az elkövetők szervezetlensége és eszköztelensége, hiszen már nem kellenek egyértelmű dzsihadista szálak, házilag készített pokolgépek vagy éppen csempészett khalasnyikovok. Bárkiből – némi kreativitással és az otthon használatos tárgyak felhasználásával – egy szempillantás alatt válhat tömeggyilkos, vagyis beköszöntött a fapados terrorizmus korszaka. Ez sajnos az idáig sem remekelő titkosszolgálati szerveket is még nagyobb teher alá helyezi, hiszen emiatt lehetetlen őket kiszűrni, ami védhetetlen helyzetet eredményez. Most látszik csak igazán, hogy ha valaki nem tartja be a közös együttélés írott-íratlan szabályait, akkor mennyire könnyedén összeroppanthatja az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló törékeny társadalmi rendünket. Értem persze, hogy aljas gyilkosságok idáig és voltak és valószínűleg lesznek is, de még egyetlen (szub)kultúrának sem volt célja az értelmetlen és tömeges mészárlás.

Ezek fényében azt hiszem nem véletlen Manuel Valls francia kormányfő beszéde sem – akit a nizzai megemlékezésen először fütyültek ki, felemlegetve ezáltal politikai felelősségét -, amiben arról értekezett, hogy mostantól “együtt kell élni a terrorizmussal”. Ezt az állítást továbbá alátámasztani látszik Hollande elnök minapi beszéde, aki ezt azzal egészítette ki, hogy “kérem a franciákat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a polgári védelemmel és az egyesültekkel, és vegyenek részt elsősegély tanfolyamokon, mert olyan állampolgároknak kell lennünk, akik képesek beavatkozni és részt venni a mentésben” – amivel tulajdonképpen elismerte a hatóságok tehetetlenségét a veszéllyel szemben.

Úgy tűnik, hogy a franciák már meg sem próbálják az illúzió látszatát kelteni, hiszen a közel-keleti lakosok importálásával a konfliktusokat is velük együtt importálták, így az ottanihoz hasonlatos állapotra próbálnak berendezkedni.

Ennek a narratívának a következményei már kristálytisztán láthatóak: “Ha még egy-két támadás bekövetkezik, a polgárháború szélére sodródhatunk” – mondta tavasszal a francia elhárítás főnöke. A helyzet elkeserítő, de a probléma tisztán látszik, ami azt jelentené, hogy elvileg nem megoldhatatlan. Ami miatt még sincs különösebb okunk az örömre, az a médiát uraló liberális mainstream politika válasza.

A média szerepe és felelőssége

Itt hosszasan sorolhatnám a sajtó magatartásával szembeni aggályaimat, de azt hiszem kifejezőbb, ha néhány konkrét példát hoznék a meghatározó, magát mértékadónak tartó orgánumok gyakorlatából.

Index.hu: “Most akkor iszlamista merénylet volt Nizzában, vagy sem?” címmel jelent meg egy erősen relativizáló szándékú írás, amely sok szempontot figyelembe vett, csak éppen a legfontosabbról próbálta elterelni a figyelmet. Beszédes, hogy néhány órával később már azt a hírt voltak kénytelen közreadni, hogy “Az Iszlám Állam vállalta nizzai terrortámadást”, így az a szégyen esett meg vezető hírportálunkkal, hogy a két hír egymás szerepelt a főoldalon, némi zavart keltve az ártatlan olvasók következetességre vonatkozó igényében.

444. hu: “Barátja halálát akarta megbosszulni a német vonaton baltával támadó afgán”. Ebből a cikkből pedig azt is megtudhattuk, hogy “nyugodt és kiegyensúlyozott emberként ismerték, jól haladt a beilleszkedése”. Ezek után csak félve merem feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem halad jól a beilleszkedése?

Közös vonás a relativizálási kísérletet végrehajtó újságírók technikájában, hogy nem vallásosnak és magányos farkasnak próbálják feltüntetni az elkövetőket. Az én kérdésem csupán az lenne, hogy mennyivel jobb, ha a fent említett módszerekkel, fegyver és szervezettség nélkül olyan emberek is szabadon gyilkolhatnak, akiket még csak az előéletük alapján sem lehet a legkisebb mértékben sem megszűrni?

Ideológiai szándék

Mindenez után felmerül a kérdés, hogy mégis miért jó ez nekik? Tényleg ennyire nem látnák a fától az erdőt?

Azt hiszem a válasz ennél sokkal prózaibb. Az immár vallássá váló, saját életszerűtlen toposzaik hajszolása teljesen elvakította őket – ironikus, hogy egyébként pont ezért üldözik a kereszténységet is. Többé már nem az egészséges életösztön logikája által diktált, és több száz év alatt folyamatosan formálódó élettípust használják tájékozódási pontként, hanem néhány 18. századi, valóban rendkívüli szellemi képességgel megáldott filozófus korabeli elgondolásának a kifigurázását próbálták dogmákká változtatni, mit sem törődve a racionalitások jelentette kihívásokkal.

Olyannyira a végtelenségig hisznek bennük, hogy a németországi támadás után a német Zöldek – ami valójában mára egy szélsőbaloldali ideológiát takar – egyik képviselője, Renate Künast továbbra is az ’emberi élet szentségébe és méltóságába vetett hitének’ következtében egy ilyen nyilatkozatra ragadtatta magát: “Tragikus az eset és együttérzünk a sebesültekkel. Miért nem lehetett a támadót csak támadásképtelenné tenni???? Kérdések!”. Pedig a régi jó, ‘elavult’ hagyomány alapján mi tudjuk, hogy az élet méltósága az áldozatoknak jár, de az elkövetőknek nem. Vagy, hogy az idegen nem jó vagy rossz, csupán más. És egészen addig szeretjük is, amíg nem tör az életünkre.

indiánok
‘Azt mondom engedjük be őket. Mégis mi baj történhet?’ forrás: townhall.com