Brexit: egyértelmű üzenet

A Brexit tulajdonképpen egy egyértelmű üzenet Brüsszelnek: nem olyan együttműködésről álmodtak sem az alapító atyák sem az európaiak, ahol az emberek igényeit figyelmen kívül hagyva, csak a nemzetközi nagytőke profitelvárásait emelik piedesztálra. 

Péntek hajnalra virradóan újabb válság rázta meg az Európai Uniót. Ez már a sokadik, ugyanakkor a legjelentősebb is egyben. Bekövetkezett az, amit korábban senki sem gondolt volna: a britek önszántukból hagyták ott az európai integrációt, és vállalva minden következményt, a szabadságra szavaztak. Ha a kontinens történelmét nézzük, akkor talán nem annyira meglepő a döntés, a szigetország ugyanis sosem érezte magát teljesen a földrészhez tartozónak, köszönhetően annak a földrajzi elkülönülésének, ami korábban többször is a történelmi siker zálogának bizonyult (nagy gyarmati birodalom, napóleoni háborúk, 2. világháború stb.). Ebbe a sorba tartozik az is, hogy Nagy-Britannia – rendhagyó módon, egyedüli tagállamként – nem volt rákényszerítve a közös valuta, az euró átvételére sem.

A kilépés oka

Beszédes, hogy az elszakadást ellenzők tábora elsősorban a függetlenség gazdasági hatásaival volt elfoglalva (csökken a kereskedelmi forgalom, zuhan a tőzsde, valamint a font árfolyama). A felsorolásból egyetlen tényezőt hagytak ki csupán, ámde következetesen: az olcsó munkaerőt. És ezzel meg is érkeztünk a kilépés valódi indokához. Az angolok ugyanis aggódnak, hogy az évente 500 ezerrel növekvő bevándorlók száma nemcsak a munkahelyeiket veszélyeztetik immár, hanem lenyomják a béreket is. Ismerős lehet a párhuzam és a félelem is valósnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy hasonló okokra vezethető vissza az Európát immár második éve sújtó migrációs hullám. A recept ugyanaz: alacsonyabb státusszal rendelkező emberek importálása, akik alacsonyabb bérért is képesek elvégezni ugyanazt a munkát – már ez a közel-keleti bevándorlók esetében azért erősen kérdéses -, aminek következtében a bérek közötti különbség a munkáltatóknál, vagyis a nemzetközi vállalatoknál csapódik le. Úgy képesek növelni a profitjukat, hogy nem kell mögé valós teljesítménynövekedést állítani. Hát kinek ne tetszene egy ilyen megoldás? A rendszer jelenleg úgy működik, hogy a nemzetközi tőke leadja a gazdaságpolitikai megrendelését, a politikai elit teljesíti azt, a média pedig megmagyarázza. Az emberek véleménye másodlagos. Ez az, amit ma demokráciának nevezünk, és ha valaki ezt meg meri kérdőjelezni, arra azonnal rásütik – bármiféle érdemi vita nélkül -, hogy diktátor.

De mi lehetne demokratikusabb annál, hogy fontos kérdésekben az emberek mondhatják el véleményüket?

Megítélésem szerint a politikai elit hozzáállása a kérdéshez semmiképp, például Joachim Gauck, német államfő nyilatkozata: “nem az elit a probléma, az emberek jelentik a problémát”.

Az elszakadás következményei

Egy apró különbséget ugyanakkor még nem említettünk a párhuzam említésekor. Az Angliában dolgozó bevándorlók uniós állampolgárok és csupán élnek egyik alapvető jogukkal, nevezetesen a munkaerő szabad áramlásával. Ezt a csatlakozásuk során a britek is vállalták, szemben a délről kontrollálatlanul érkező tömeggel, akit soha senki sem hívott – leszámítva persze a nemzetközi tőke igényeit kielégíteni igyekvő Merkelt – és mégis folyamatosan jönnek.

A kiválással járó gazdasági következményeket azt hiszem nehéz lenne még egyelőre megjósolni, de az már biztosan látszik, hogy az Európai Unió reformra szorul. Reméljük, hogy még azelőtt sikerül – ezúttal immár az európai állampolgárok igényeit figyelembe véve – átalakítani, mielőtt a dominóhatás újabb országokat ragadna magával.

Reklámok

A migráció valódi oka – célkeresztben az Európai Egyesült Államok

A migráció célja a gazdasági és ideológiai érdekek összefonódása révén egy új, identitással nem rendelkező, olcsón dolgozó fogyasztói társadalom létrehozása. Mögöttes szándékként a németekbe 70 éven keresztül tölcséren öntött bűntudat feloldása, a tükörben elviselhetetlennek tűnő arc mesterstéges újraszabása is fellelhető. Kár, hogy ehhez a plasztikai műtéthez túl éles sebészkést sikerült választani, így az egyik szélsőséges ideológiára egy másikkal válaszolnak.

Egyre több elmélet járja körbe az internetet, hogy vajon mi állhat Angela Merkel migrációs politikájának hátterében. A bizalmatlanság egyre csak fokozódik, hiszen a világ nem csak a terrorizmus jelentette veszélyt tapasztalhatta meg, hanem a ‘bűnözés új dimenzióival’ is kénytelen megismerkedni szilveszter éjjelén – de a kancellár asszony hajthatatlan. Rohamosan csökkenő népszerűsége és a saját pártján belülről érkező, növekvő kritika ellenére továbbra is kitart a korlátlan befogadás és a nyitott kapuk politikája mellett. Ennek lehetséges okai utáni kutatás bejegyzésem célja. Sokan hisznek még a gyakran változó hivatalos narratívában, miszerint ezeket az embereket erkölcsi kötelességünk befogadni, hiszen hazájukban üldöztetésnek vannak kitéve, ami nyilvánvalóan nem igaz egy bangladesi, iráni vagy pakisztáni esetében, aki nem háborús országból származik, de még ha onnan is származna, akkor sincs joga kiválasztani, hogy melyik országban akar menedékkérelmet benyújtani. Aztán jött az a magyarázkodás, hogy Európának munkaerőre  van szüksége – akkor, amikor a fejlődő technológiának köszönhetően az emberi munkát folyamatosan átveszik a robotok és Európa egyes országaiban, főleg a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta már a 20 százalékot is meghaladja.

Mindenesetre ha csupán a józan paraszti eszünkre hagyatkozunk, könnyen beláthatjuk, hogy egyrészt a világ összes háború sújtotta övezetében élő emberek nem költözhetnek saját belátásuk szerint egy másik országba, hovatovább egy másik kontinensre, másrészt ezek a szírek is viszonylag egyszerre, egy időben indultak útnak, holott hazájukban már 2011 óta háború dúl. Továbbá az is különös, hogy a menekülők nem a szélrózsa minden irányába kitörve próbálnak menedékhez jutni (ahogy az a háború első néhány évében történt, Törökország és Líbia esetében), hanem mintha egy csövön keresztül, a legkisebb ellenállás irányában haladva próbálnának Európába belépni.

Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de egy folyamat megértésének elsődleges kulcsa mindig ugyanaz: feltenni a kérdést, hogy kinek állhat ez érdekében? Dialektikus gondolkodásunk mindig egyetlen tényezőre vezeti vissza gyakran elkalandozó elménket: akinek haszna származik belőle.

Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP)

Az események megértéséhez egy új fogalmat szeretnék beemelni gondolati dimenziónkba, ami nem más, mint az EU és az USA által kötendő, valaha volt legnagyobb üzlet, a TTIP (szabadkereskedelmi egyezmény). Az egyezmény értelmében a multinacionális nagyvállalatok és a szuverén nemzetállamok közötti vitarendezési eljárást egy új szintre emelik – ezzel egyúttal a nemzetközi vállalatokat, amelyek vezetőit soha senki meg nem választotta, egy szintre emelnék azokkal a nemzetállamokkal, amelyek legitimitásukat a legfőbb népakart kinyilatkoztatása által, demokratikus választások útján szerezték meg. A Befektetési Bírósági Rendszernek (ICS) elkeresztelt vitarendezés értelmében a multik ugyanúgy kártérítést kérhetnének az egyes tagállam, a saját honpolgárai egészségét és környezetét védő intézkedései ellen, ha úgy ítélik meg, hogy azokkal egy adott vállalat termékeit kiszoríthatják a piacról. Tehát ezeken a nemzetközi bíróságokon a multik gyakorlatilag beperelhetik a független országokat a fent említett intézkedések következtében elmaradt haszon miatt. Ebből a szempontból nem is tekinthető kereskedelmi egyezménynek, sokkal inkább az új gazdasági világrend legfontosabb alapkövének és a demokrácia koporsójának.

Európai Egyesült Államok

Ezt értem, de hogy kapcsolódik össze ez a két dolog? Úgy, hogy az egyes tagállamoknak vétójoguk van a kérdésben és Európa polgárai nem olyan hülyék, hogy ebbe önként belemenjenek – nem véletlen, hogy a tárgyalások a teljes nyilvánosság kizárása mellett zajlanak, hiszen az uniós polgárok döntő többsége elutasítja az egyezményt. Kizárják a nyilvánosságot, éppen úgy, ahogy a kölni eseményekről is csak 5 nappal később szereztünk tudomást. Egy olyan eseményről, ahol legalább 1000 migráns – és itt még ezt a megnevezést is el akarták hallgatni, hála a liberalizmus által teremtett politikai korrektségnek – szexuális zaklatásának eredménye idáig 560 feljelentés. De a cél érdekében a sajtó öncenzúrája és az újdonsült jövevények bűneinek relativizálása is belefér. A cél pedig, hogy az új honpolgárok által olcsó és képzetlen, ellenben az új termékeket fogyasztó tömegekkel – akik gond nélkül rábólintanának bármilyen egyezményre, ha cserébe olcsóbb termékhez juthatnak – oldják fel a nemzetállamok még viszonylag homogén társadalmait. Nekik már nem lesz nemzeti identitásuk, éppen ezért nem is fog számítani nekik, hogy mely ország, gyártó termékeit vásárolják, mint ahogy az sem számít, hogy a saját maguk által választott, vagy éppenséggel csak a tulajdonosok által kijelölt igazgatók döntenek a fejük fölött. Nem csoda hát, ha Merkel asszony a végsőkig ragaszkodik a nemzetközi tőke mestertervében foglaltakhoz. Ahol a polgárnak nincsen többé indentitása, csak vásárlóereje, ahol nem ragaszkodnak az önrendelkezés ősi jogához és ahol a sajtó csak arról számol be, amihez érdeke fűződik. Ezt nevezhetjük demokratúrának is vagy ahogy Gyurcsány Ferenc szokta emlegetni, Európai Egyesült Államoknak.