A Nagy Liget-projekt

Akik most a liget átépítése elleni demonstrációkon rendőrállamot és diktatúrát kiáltanak, azok pont azt felejtik el, hogy éppen akkor nem lennének meg a jogállamiság működéséhez szükséges feltételek, ha elégedetlenkedők egy maroknyi csoportja meg tudná akadályozni a végrehajtó hatalom törvény által ráruházott intézkedéseit.

Lassan bohózatba illő fejleményeknek lehetünk szemtanúi a városliget tervezett átalakítása ellen zajoskodó maroknyi csapat akciói nyomán. Folyamatosan jönnek a hírek “csak másnap dél körül engedték ki a Közlekedési Múzeum tetejére felmászó ligetvédőt a zárt osztályról” – mert ez valóban a normális polgári viselkedés megtestesítése. De az már nem derült ki ebből a roppant objektív tudósításból, hogy a ligetvédő – érdekes a kreált jelző is, mitől védi meg a ligetet, a fejlődéstől? – azért került egy napra kórházi felügyelet alá, mert – az általa képviselt szubkultúrára egyébként jellemző módon – tudatmódosító szerek hatása alatt állt. Mondjuk ez azért elég sok mindent meg is magyarázna. Azt azonban semmiképp, hogy ezen események következményeként még ő élne a feljelentés lehetőségével, mondván az intézkedő rendőrök előállították. Tetszett volna hasonlót 10 évvel ezelőtt csinálni. Emlékezetes momentum volt, amikor Vona Gábort, egy akkor már középpárt vezetőjét egy ülőtüntetésről, a kamerák kereszttüzében kapták ki a rendőrök, majd ellentmondást nem tűrően bilincselték hátra a kezét.

De a jogállamiság újonnani lábbal tiprására nem csak ez a derék fiatalember hívja fel a figyelmet. Az előre bejelentett demonstrációt a hatóság arra hivatkozva oszlatta fel, hogy az érdeksérelmet okoz – jelen esetben – a vagyonkezelő Városliget Fejlesztési Zrt.-nek, mivel az építési vállalkozó nem tudta megkezdeni a bontást. A gyülekezési törvény erre valóban lehetőséget ad. Amitől ez mégis izgalmat okoz, az az, hogy a ‘ligetvédők’ a rendőrállam felkiáltásokkal nyugtázták a szabályszerűen, szelíden ámde határozottan eljáró rendőrök intézkedését. Itt megint csak szeretnék egy finom utalást tenni a 2006-os eseményekre, amikor a ‘demokraták’ által irányított rendőrség viperákkal és gumilövedékekkel óvta a jogállamot az elégedetlenkedők koránt sem csekély tömegétől.

A tüntetés valódi szándéka

Számomra a legérdekesebb momentum ugyanakkor az, hogy a társadalmi kérdésekben mindenkor a progresszivitást (fejlődés, haladás), hirdetők valójában minden valódi fejlődést meggátolnának, ami az a jelenlegi kormányhoz köthető. Éppen ezért indokoltnak tűnik, hogy éljünk a gyanúperrel, hogy az egész ‘ligetvédelem’ is csak eszközéül szolgál a mindenkori érdekeiknek, amely mögé – az könnyebb társadalmi eladhatóság érdekében – folyton magasztos szólamokat keresnek – ez olyan, mintha a saját érdekeim fontosságát én is valamilyen felettes szándékkal próbálnám igazolni. Idáig közkedvelt volt a demokrácia védelme, amit most a környezet védelmének hívószava vett át. De amit ez a fenti példában is láthattuk, ott sem a jogállamiság miatt aggódnak, ahogy ezúttal sem a környezet megóvása az elsődleges cél. Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy ha már nehezen lát át mindennapos politikai manipulációkon, akkor hallgasson a józan eszére és meglátja, hogy a valóságban mi is szolgálhatná jobban az élővilág és természet érdekeit.

Így néz ki jelenleg a Petőfi Csarnok…

pecsa
Fotó: Tuba Zoltán – Origo

… és így fog kinézni a terület a felújítás és az Új Nemzeti Galéria elkészülése után:

városliget utána
Fotó: ligetbudapest.org

A képekből azt hiszem egyértelműen látszik, hogy a magukat zöldeknek kiadók tulajdonképpen ismét csak a politikai szándékukat próbálják vonzóbb köntösbe rejteni. Nem csoda, ha az ÖKO-irányvonalat a leghitelesebben képviselő Schiffer is lelépett közülük.

Így hát a Nagy Liget-projekt sem tűnik másnak, mint a téma nélküli, tehetetlen ellenzék egy újabb, kormány elleni elkeseredett akciójának, amit én személy szerint megértek, de továbbra sem tudom tolerálni a gyávaságot és képmutatást, ami mindannyiunk közös érdekének szabna gátat. Végezetül pedig ne feledjük, hogy mennyivel jobb ötlet a kultúrát előtérbe helyező múzeum negyed építésébe kezdeni, mint az önmagát fényező és értékét teljesítmény nélkül is magasba emelő kormányzati negyed vágyálmának megvalósításába.

Idealisták alkonya

Az egyre komolyabbá váló tét – a kormányváltás – minden korábbi logikát felülír. Ennek legnagyobb kárvallottjai azok a politikusok, akik még hittek abban, hogy a politika az értékek és emberek képviseletéről szól és nem csupán a hatalom megszerzéséről.

A választás előtt két évvel úgy tűnik, hogy felgyorsultak az események. A Jobbik tisztújítóján kirakták az elnökségből az önálló akarattal rendelkezőket, amire Schiffer András a lemondásával reagált. Azt azonban csak a leginkább beavatottak várták, hogy Novák Elődöt még a frakcióból is ennyire szélsebesen száműzik. Hatalomtechnikai oldalról nézve a lépés logikus, hiszen ő soha nem lenne képes összeállni Gyurcsánnyal egy esetleges győzelem érdekében és a felesége által betöltött tisztségek révén még bőven van elég veszítenivalója ahhoz, hogy inkább a békés beletörődést válassza a totális háború helyett.

A helyzet egyszerűsödik, a tisztánlátás könnyebbé vált: az ellenzék utolsó két önálló gondolattal és erkölcsi tartással rendelkező szereplőjétől – nem mellesleg mind a ketten a globális tőke ellenében az emberek érdeket kívánták képviselni, ki-ki a saját belátása szerint – is sikerült megválni, így a megszületendő, amorf egységkoalíciónak látszólag már nincs több akadálya. Egy valamiről ugyanakkor szemmel láthatóan elfeledkeztek: a saját választóikról. Ők egy világképre, egy életfelfogásra szavaztak és nem arra, hogy bármi jöhet, ami nem a Fidesz. Mindenesetre az idealisták kora – legalábbis a választásokig – úgy tűnik, hogy leáldozott. Pedig ezekben a viszontagságos időkben nagyobb szükség lenne az értékelvű iránymutatásukra, mint korábban bármikor – és ezt nem csak azért mondom, mert én is közéjük tartozom.

Lehet más a politika?

Schiffer lemondásával tulajdonképpen a vasárnapi Jobbik tisztújítójára adott gyors választ, ugyanis az egyre gyorsuló folyamat következtében tisztázódni látszik egy nagy ellenzéki összeborulás, amiben ezúttal sem kívánt részt venni.

A mai napon adott nagy  interjújában jelentette be Schiffer András, hogy lemond az LMP társelnöki pozíciójáról és frakcióvezetői tisztségéről, ezáltal vonulva vissza a politikától. Indokként a szellemi háttér építését és a magánszférára történő visszatalálást nevezte meg. A valóság ugyanakkor nem tűnik ennyire egyszerűnek, hiszen a bejelentés éppen a Jobbik – Gyurcsány által is favorizált – néppártosodási folyamatának beteljesülése után történt.

Már volt szerencséje megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor akarata ellenére bele akarják rángatni a nagy baloldali összefogásba, mint ahogy történt az 2012-ben, ami végül is az LMP szakadásához vezetett. Akkor annak a csatának, ha igen komoly áldozatok árán is, de győztese lett – és nem csak azért, mert az LMP végül önálló pártként, saját frakciót alapítva jutott be a parlamentbe, hanem mert következetesen meg tudta őrizni távolságát mind a két oldaltól, így óvva saját hitelességét.

Ezúttal viszont rálicitáltak. Feltehetően, hogy a baloldali pártok támogatottsága ezúttal sem lenne elegendő a Fidesz száműzéséhez, ezért a ‘demokrácia bajnokai’ úgy döntöttek, hogy a hatalomért cserébe még a korábban démonizált Jobbikot is beemelik a szövetségbe – feltéve, ha jelentősen változtat retorikáján, ami vasárnap tulajdonképpen meg is történt. Ilyen ellenszélben könnyen belátható, hogy a következetes harmadik alternatívát kínáló LMP-re még nagyobb nyomás nehezedne, amit ezúttal koránt sem biztos, hogy egy szakadással meg lehetne úszni. Nagy kérdés, hogy nélküle mi lesz a párttal, hiszen a vezető arc épp azt az üzenetet hordozta választói felé, hogy érdemes rájuk szavazni, vele van esély bekerülni a parlamentbe – tartok tőle, hogy vele együtt az LMP is visszavonul a politikai élettől, hátrahagyva még több politikából kiábrándult állampolgárt, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy más párt be tudná csatornázni őket.

Mivel a társelnök végig büszke volt értékközpontúságára – amelyet a formálódó amorf politikai alakultra még jóindulattal sem lehetne ráaggatni -, így hát a kormányosnak sem maradt más választása, minthogy elhagyja a nyomás alatt álló, ellenszélben evező hajót, hátrahagyva a legfontosabb kérdést: lehet más a politika?

A válasz egy liberálisok dominálta politikai kultúrkörben azt hiszem, hogy mindenki számára világos.