Európa, jobbra át!

Donald Trump lett az amerikai elnök, ami nem várt fordulatot hozhat a nemzetközi politikában. Ez a jobbratolódás Európában már érezhető volt a Brexitnél, valamint a populistának bélyegzett pártok felemelkedése során is, ám ez a folyamat most új sebességbe kapcsolhat. Tegnap Bulgáriának is új, oroszbarát elnöke lett, de december 4-én Ausztriában és Olaszországban is fontos választásokat tartanak, amelyek megváltoztathatják a politikai fősodor irányát. De a legérdekesebb kérdés mégiscsak a németek reakciója lesz, hiszen a merkeli bevándorláspolitika is annak a történelmi tapasztalatnak az eredménye, hogy az amerikaiakkal nem célszerű konfliktusba keveredni. Meglátjuk, hogy ez a bölcs gondolat az új amerikai elnök alatt is fenn fog e állni, mert Európában a németek nélkül nincs teljes fordulat.

November 9-én eldőlt, hogy az Egyesült Állomok következő elnöke Donald J. Trump lesz. Ez a nem várt fordulat szemmel láthatóan kiverte a biztosítékot néhány, a másság mindenen túli elfogadását hirdető csoportosulásnál. Azóta egymást követik a Trump elleni tüntetések, amelyek résztvevő között, mint megtudtuk szép számmal akadnak fizetett provokátorok is. Az eset sok tekintetben hasonlít a Brexit során tapasztaltakra, hiszen Californiában itt is mozgalom indult az elszakadásért, akárcsak Londonban. Azon a kérdésen már túl vagyok, hogy a demokraták mégis miért képtelenek elfogadni egy demokratikus választás eredményét – vélhetően mert csak addig ‘demokraták’, amíg az számukra kedvező eseményeket takar -, de sokkal érdekesebb, hogy a tüntetések indoklásának a ‘gyűlölet embere’ elleni fellépését jelölik indoknak. Nem tudom, hogy a ‘gyűlölet’ ellen miért épp a gyülölködést gondolták morálisan elfogadható magatartásnak, de az már nem ennyire közömbös, hogy ezeken az anarchia közeli tüntetéséken egy ember már meg is halt. Érdekes, hogy megint azok tombolnak és pusztítanak az utcákon, akik béke hírnökeinek szerepében akarnak tetszelegni – úgy tűnik ez valami balos szokás lehet, mert nálunk is akkor voltál ‘csőcselék’, ha a Gyurcsány kormány ellen tüntettél, de ha az Orbán kormány ellen, akkor hirtelen szabadsághőssé avanzsálsz; félelmetes párhuzam.

natebeeler_cagle
Hát igen, elég érdekesen hat, amikor a ‘gyűlölet ellen tiltakozók’ szítják a legnagyobb gyűlöletet. Forrás: dispatch.com

A történtekből ugyanakkor a társadalomban meglévő feszültség kiolvashatóságát tartom az egyetlen pozitív hozadéknak, amely a tét növekedésével fokozatosan csak nőni fog. Végre leleplezték önmagukat, és nem kell tovább folytatni ezt az értelmetlen moralizáló vitát az erkölcsről, meg emberi értékekről, hanem végre őszintén beszélhetünk az embereket érdeklő fontos kérdésekről.

A dominóhatás

Annál is inkább, mert a történetnek súlyos következményei lesznek az egész világra, így Európára nézve is. Úgy tűnik, hogy a korszellem alapján elindult egy olyan folyamat, amely során a polgári lakosság, mintegy tüntetőleg fellázadt az eddigi, a polkorrekt gondolkodást meghonosító politikai elit ellen, amely a populistának bélyegzett pártok előretörését hozza magával. Középtávon pedig a liberalizmus, mint eszme bukását is jelenthetni, ugyanis jelenlegi formájában nagyon úgy fest, hogy nem tud megújulni, és a valós problémákra valós megoldásokat kínálni. Ennek legfőbb oka, hogy ha dogmatikus alapelveiből engedne, akkor azzal maga ismerné el alkalmatlanságát és azonnal összeomlana. Mindenesetre a végjáték így is ugyanaz lesz, csak hosszabb ideig fog eltartani a szenvedése, ami viszont a jobboldali pártok könnyű győzelmének ígéretét hozza magával, mintegy önmagát erősítő dominóhatást kiváltva.

profecia
Végső soron, amit populistának bélyegeznek, az maga a demokrácia: “Ahogy a demokrácia tökéletesedik, az elnök által képviselt hivatal egyre közelebb és közelebb kerül az emberek belső lelkületéhez. Egy nagyszerű és dicsőséges napon az emberiség végül el fogja érni szíve vágyát, és a Fehér Házat egyenesen egy hülye és teljesen egoista idióta fogja elfoglalni.” Forrás: latimes.com

Már a magyar kvótaügyi népszavazás is hasonló hatást válthatott volna ki, de a végülis érvénytelen eredmény ezt felülírta, ugyanis ezek után nem valószínű, hogy kétes kimenetelű szavazásokra más pártok is bevállalnák a kockázatot. Viszont ami késik nem múlik, hiszen Trump megválasztása után már nincs több mellébeszélés, erre a nem várt – vagy inkább a politikai elit által nem remélt – választási eredményre választ kell adnia az európai elitnek is. Tartok tőle, hogy a brüsszeliták által lenézett jelölt hatalomrakerülésére annyira nem számítottak, hogy az elmúlt évben a Trump ostorozásására alapuló kommunikációt már nehéz lenne egy 180 fokos fordulattal visszafordítani, és ezáltal helyreállítani a megtépázott nemzetközi kapcsolatokat. Ez pedig újabb lendületet ad annak a már egyébként is elindult nemzetközi folyamatnak, amely a valódi politikai változás ígéretét hordja magában. Mai hír, hogy Newt Gingrich, korábbi republikánus házelnök, akit Trump leendő külügyminisztereként tartanák számon, egy interjúban arról beszélt, hogy

Magyarország a beérkező migránsok számát egyetlen nap alatt 99 százalékkal csökkentette, egyszerűen egy hatékony kerítés megépítésével és annak az őrzésével.”

Párhuzamot állítva a mexikói határ felől érkező illegális bevándorlókkal. Mennyire más szemlélet az a leendő amerikai adminisztrációtól! Sehol egy fasiszta jelző, sehol egy elítélő, emberi jogokra vonatkozó nyilatkozat. Magyarország a mai Amerikában a példát jelenti, és nem az antikrisztust, amely szerepet a demokraták előszeretettel sütöttek ránk, nem kifejezetten javítva ezáltal az egyébként sem túl rózsás magyar-amerikai kapcsolatokat.

Európai változási hullám

Érdekes, hogy a magyar kormány az egyetlen, amely hivatalból kezdte meg akkor még különutas politikáját, így ez az új hullám nemhogy el nem sodorja, de inkább növeli ázsióját, hiszen azóta minden nemzetközi választáson a számára kedvező jelölt került ki győztesen. A sor Lengyelországban kezdődött, majd jött egy kevésbé fontos, de mégis ebbe a körbe illeszkedő horvát szavazás, a legújabb ország pedig, ahol változás állt be, az Bulgária. Épp most bukott – mondott le a kormányfő az elnökválasztás eredménye miatt – meg az EU-párti kormány, amely Brüsszel és Washington erős ajánlására felmondta pl. az országon átvezető Déli Áramlat gázvezetéket. Nagy kérdés, hogy az új oroszbarát kormánnyal, és az orosz-török kiegyezéssel mi lesz ennek a vezetéknek, és ezáltal a régió geopolitikai helyzetének a sorsa.

Kevésbé fontos szereplő a nemzetközi térképen, de újabb ok az aggodalomra a románoknak, hogy Bulgária mellett Moldáviában is oroszbarát elnököt választottak. Ezek a történések is az együttműködésre ösztönözhetik a román vezetést, vagyis itt kevésbé önszántukból, mint politikai kényszerűségből, de mégis beállnak az új irányba – azért nem kell aggódnunk a románokért, a történelem során számtalanszor bizonyították már, hogy pontosan tudják, hogyan kell az erősebb irányába helyezkedni.

December 4-e lesz a következő nagy mérföldkő Európa jobbratolódásában, hiszen Ausztriában végre talán megtartják az elnökválasztás második fordulóját is, ahol a mostmár a közvélemény-kutatóknál is népszerűbb jobboldali jelölt Hofer vezet a zöldek jelöltje előtt. Ha a nemzetközi folyamatokat nem is vesszük figyelembe, akkor sincs túl soka bizalodni a liberális-baloldali tábornak, ugyanis a kormány a bukott kancellár után érezhetően jobboldali szavazóknak kedves húrokat penget, elsősorban Sebastian Kurz külügyminiszter révén.

Ezen a napon egy másik – talán még fontosabb – államban is tartanak egy szavazást. Olaszországban, a kormányon lévő baloldali Renzi jelentette be, hogy ha nem szavazzák meg a kormányfő parlamenti és választási reformját, akkor lemond. A kutatások alapján az ő szénja sem áll túl jól, így egy előrehozott választáson vélhetően a szintén populistának bélyegzett Öt Csillag Mozgalom gyűjthetné be a legtöbb szavazatot. Tovább fokozza ez az EU amúgy sem épp elhanyagolható problémáit, hogy ráadásul a párt még az eurózónából való kilépés lehetőségét is belengette, amit egyébként az olaszok fele is támogat.

A téli álom nem tart sokáig, ugyanis egyből követi a tavaszi ébredés. Március 15-én Hollandiában tartanak választásokat, és ha nyer a Geert Wilders vezette iszlámellenes Szabadságpárt, akkor könnyen lehet, hogy az Unióból is kivezetné a hollandokat. Jelenleg fej-fej mellett állnak a liberálisokkal.

Ennél lényegesen jelentősebb, hogy május 7-én Európa második legnagyobb államában, Franciaországban tartanak választásokat. Itt a teljesen megroggyant kormányzó baloldal száll szembe a megosztott jobboldallal. A baloldali Hollande a francia történelem legnépszerűtlenebb elnöke, konzervatív kihívója pedig az a Sarkozy, aki könnyen lehet, hogy az elnökválasztási kampányát a bíróságon fogja tölteni, egy korábbi korrupciógyanús botránya miatt, így megnyílik a tér a populista Le Pen vezette Nemzeti Front előtt, amely párt szinte elsőként gratulált Trump győzelméhez.

Már csak hab a tortán, hogy szeptemberben Németországban is szövetségi választásokat tartanak, amelyből a nemzetközi politikai hullámot eddig jól meglovagló AfD megerősödve kerülhet ki. Bár maga a választás vélhetően nem fog egyértelmű változást eredményezni Németországban, de egy megerősödött populista párttal, és ilyen nemzetközi politikai klímával már Európa leghatalmasabb állama sem vonhatja ki magát a következmények alól. Beszédes, hogy Merkel még mindig nem jelentette be, hogy indul e kancellárként a következő ciklusban. Ha az amerikai elnökválasztás eredményeit várta, akkor kötve hiszem, hogy olyan eredményt kapott, amely az újraindulása melletti érveket erősítette volna meg.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a következő év még a mostaninál is izgalmasabb lehet a politikában, úgyhogy ezeket a dátumokat érdemes bevésni az emlékezetünkbe, hiszen valószínűleg tartogat a jövő még pár meglepetést.

scottstantis_tribune
A politikai korrektség öröksége. Lesz mit eltakarítani. Forrás: gocomics.com

Úgy néz ki tehát, hogy a történelem új sebességre kapcsolt, és az eddig regnáló politikai elit egy végletekig megosztott és kizsigerelt társadalmi rendet hagy maga után. A romokat persze el kell valakinek takarítania, így ezekre a folyamatokra érdemes úgy tekinteni, mint egy józan ész diktálta egészséges önvédelmi mechanizmusra az emberiség védelmének érdekében.

Reklámok

Eljött a mi időnk – ne féljetek, harcoljatok!

Tusványos immár nem csak a magyar, hanem az európai nemzetek szellemi műhelye is. Biztos pont egy bizonytalan világban – fogalmazott a miniszterelnök, de ennél lényegesen többről van szó: egy új, valódi alternatíva megszületésének bölcsője. 

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem – ami 1997 óta Tusnádfürdőn van, de a két település nevének összevonásából származóan már csak a közbeszédben is megjelenő Tusványosnak hívnak – hagyományosan a Kárpát-medence nagyszabású szellemi műhelyeként funkcionált az elmúlt közel három évtizedben. Ám az idei évben immár 27. alkalommal és Itthon Európában névvel megrendezésre kerülő rendezvény mára jelentős mértékben kinőtte eredeti céljait, és egy új világrend, új társadalmi berendezkedés megszületéséhez, egy valós alternatíva felmutatásához járult hozzá. Ennek az évek óta tartó folyamatnak a csúcspontjait jellemzően mindig Orbán Viktor beszédei adták. Emlékezetes a miniszterelnök 2014-es beszéde az illiberális államfelfogás meghirdetéséről, amely akkor hatalmas médiaérdeklődést követően rengeteg meleget és – főleg – hideget kapott. A felzúdulás akkori oka pedig nem volt más, mint Európa számára egy új irányvonal alapkövének letétele. Nem is véletlen, hogy az akkor még kihívó nélküli világrend azóta magabiztosságukat elvesztő hívei csuklóból támadták. De nem csak azért, mert az összezárt rendszer könnyedén ki tudott vetni magából minden új gondolatot, hanem mert már akkor is pontosan tudták: valódi érvekkel rendelkező, valódi alternatívát kínáló kihívóval találták szemben magukat. A saját dogmáinak rabjává váló, elkényelmesedő, megújulásra képtelen politikai elit valóban elhitte Fukuyama azóta már többszörösen megbukott tételét a történelem végéről. Miszerint a liberális demokrácia “az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, “a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”. Érdekesség, hogy legfőbb bírálójának, Samuel P. Huntingtonnak a jóslata mintha közelebb állna a valósághoz, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.

De visszatérve az orbáni beszédre: azóta eltelt két év és nagyot fordult a világ. A világban zajló események alakulása nemhogy nem cáfolta, hanem éppen igazolta az akkori – és azóta is folyamatosan tett – állításokat, így kevés nála hitelesebb, az emberi vágyakat képviselő politikust találhatunk most a földkerekségen. A recept egyszerű: egyenes beszéd a képmutató politikai korrektség helyett. Éppen ezért is annyira ironikus, hogy a liberális gondolat és világrend felgyorsításának szándékát szolgáló bevándorlási hullám fogja a rendszer végét eredményezni, hiszen annak gyakorlatban történő megvalósítása pont annyira képtelenség, mint a politikai korrektségen alapuló, önmegtagadó rendszer.

De vegyünk szépen sorba ezeket a pontokat és vizsgáljuk meg azok valóságtartalmát:

  • Az európai álom szertefoszlása, amelynek alapját az a gond jelentette, hogy “ha rendesen elvégzed az iskolákat, tiszteled a törvényeket és szorgalmasan dolgozol, akkor jobban fogsz élni, mint a szüleid.” Ennek igazságtartalmához kevés kétség férhet, amikor az állandó közbeszéd tárgyai olyan kifejezések, mint a mama-hotel, hogy a fiatalok kiábrándultságának legfőbb forrása irreális vágyaik találkozása a valósággal, vagy hogy egyes uniós országokban a fiatalok munkanélkülisége már a 20%-ot is meghaladta.
  • Ennek egyik oka, hogy a gazdasági világválság jelentette kihívásokra a korábban bemutatott egyeduralkodó társadalmi rendhez kapcsolódó gazdasági berendezkedés nem tudott megfelelő válaszokat adni, így a világgazdaság súlya folyamatosan eltolódik olyan új szereplők felé, amelyek versenyképesek és ahol milliárdos tömegekben áll rendelkezésre olcsó munkaerő. Ha figyelembe vesszük, hogy a migrációs válságnak is az olcsó munkaerő importálási szándéka a fő ösztönzője, akkor nehéz lenne ezzel az állítással is vitatkozásba bocsátkozni.
  • Mivel emiatt csökken a világgazdasághoz történő hozzájárulásunk, így folyamatosan mérséklődik az újra elosztható jövedelmek mértéke, ami az életszínvonal általános romlásához vezet. Tekintetbe véve, hogy a második világháborút követő időszakban a politikai gondolkodás egy konszenzusos megállapodáson alapult, így függetlenül a kormányok jobb- vagy baloldali elköteleződésétől, a keretrendszer és a közbeszéd lényegében ugyanazon feltételek mellett alakult. Azonban a jólét stabilitása és rendszeres növekedése legitimálta ezt a fajta berendezkedést. A probléma csak akkor fogalmazódott meg, amikor a jólét megszűnt többé növekedni és helyét a hanyatlás vette át. De mivel a politikai elit lényegét tekintve egy tőről fakad, ezért megoldást sem tud rá kínálni. Így lett a gazdasági válságból elitválság. A csökkenő jólétre és alacsony gazdasági növekedésre rengeteg makrómutató áll rendelkezésre – ezek bárhol megtekinthetőek -, valamint bizonyíték rá a tömeges bevándorlásban olcsó munkaerőt – és ezáltal javuló versenyképességet – remélő wilkommenskultur is.
  • Az igazi problémát viszont az elitek megújulásra való képtelensége jelenti. Annyira kötik őket korábbi dogmatikus elképzeléseik, hogy nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, ezáltal nem tudják garantálni a korábbi életszínvonal kiszámíthatóságát. Tekintve, hogy az elitek az emberek tömegeivel látványosan szembemenő javaslatokkal állnak elő, így ez az elitválság átfordult egy demokráciaválságba. Azt hiszem, hogy ez utóbbi bizonyítására nem kell sok tételt hoznom, elég ha csak a migráció jelentette veszélyt és annak eltusolását szándékozó média közötti ellentétre hívom fel a figyelmet. Egyértelműen és könnyen kivehető az ellentét, bár itt a demokráciaválságot nem csak az emberekkel szembeni kormányázás, hanem a demokratikus játékszabályokat figyelmen kívül hagyó félretájékoztatás – finoman szólva ‘megvezetés’ (pl. Köln esetében) – is jellemzi.
  • Így jutunk el a migrációhoz, mint a gazdasági válságra adott téves válaszhoz az elit részéről, ami egyben antidemokratikus is, hiszen a többségi akarattal élesen szembemegy. Mára nem az a kérdés, hogy a migráció milyen veszélyeket hordoz magában, hanem, hogy miért nem lehet megállítani. A válasz kézenfekvő, és már említettem is: a jelenleg regnáló politikai elit képtelen a megújulásra, annyira gúzsba kötik korábbi vallásszintre emelt liberális dogmái. Mindezek tükrében tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor fordítják bizalmukat új, korábban ismeretlen pártok és mozgalmak felé. Olyanok felé, akik meghallgatják őket, akik képesek a cselekvésre, akik a politikai korrektség helyett az egyenes beszédet választják. Ilyennek számít Németországban az AfD, Ausztriában az FPÖ, vagy az Egyesült Államokban Donald Trump.

 

Látható, hogy minden egyes pont közös vonása, valamint forrása a bizonytalanság és az attól való félelem. Ha az ember fél, akkor nem vállalkozik nagy dolgokra. Ha úgy tetszik ‘a félelem az elme gyilkosa’, ami megakadályozza a cselekvést, pedig most lenne csak igazán nagy szükség rá.

 

Amerika választott

Már biztos, hogy a politikai elemzők által esélytelennek tartott Trump lesz a republikánus párt hivatalos jelöltje. A folyamatosan lenézett és alábecsült milliárdost így ezentúl az elnökválasztáson tartják biztos másodiknak. Valljuk be, ha legalább akkora eséllyel tippelik meg az eredményt, mint az előválasztások során, akkor ez számára inkább kedvező állapot. A tévedés oka – a szándékos megtévesztést figyelmen kívül hagyva – nem más, mint hogy ő az, aki ma leginkább érti az átlag emberek gondjait, és a nyelvükön tudja megszólítani őket. Mivel ezt ma egy milliárdos teszi a leghitelesebben, azt hiszem nem ártana a politikai elitnek némi önkritikát gyakorolnia.

A tegnapi indianai előválasztáson eldőlt, hogy Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje. Az eredmény persze nem meglepő a korábbi események függvényében, de mindenképpen példaértékű, hiszen a hivatalos kampány mellett folyamatosan zajlott a milliárdos kijátszását célzó árnyékkampány – az USA-ban speciális szabályok alapján történik a választás, a jelöltek delegáltakat gyűjtenek, akik adott esetben a választók akaratával szemben is más jelöltet támogathatnak, ha nincs meg az abszolút jelöltséghez szükséges 1237 delegált; ennek esélyét hiúsította most meg Trump -, annak érdekében, hogy semmiféleképpen sem egy párteliten kívüli személy kerüljön a hatalom közelébe – ismerős módon, egységfrontba tömörülve. Merthogy Trump annak számít, aki kampányát saját vagyonából finanszírozza, így nincs lekötelezve a politikát jellemző alkuknak és kompromisszumoknak, elnöksége alatt nem kell az átláthatatlan háttéralkuk végtelen sorával foglalkoznia, hanem a választási ígéretei teljesítésével és a választói akarat végrehajtásával törődhet. Ezért is félnek tőle a médiában csak mainstreamnek, vagyis a fősodorhoz, (az előbb említett alkuk és megegyezések rendszeréhez) tartozó politikusok összessége, akik azért félnek egy külső, független jelölttől, mert nem tudják lekötelezni, irányítani, ami által felbomlik a korábban kényelmesnek tűnő status quo, megváltozik a játszótér. Tehát jelöltsége olyan, a párt felé célzott üzenetként is felfogható, hogy egy valódi demokráciában semmilyen pátoszos elv öncélú hangoztatása érdekében nem mehetsz szembe az emberek akaratával.

Új idők – új igények

Ez a korábban elképzelhetetlennek hitt helyzet egyben egy jelzés is a világban az utóbbi időben eluralkodott iránynak: az amerikaiaknak is elegük van a hiperérzékenyek eltorzult világából és a politikai korrektségből. Ők csak élni szeretnének a maguk módján, anélkül, hogy egy önjelölt megmondóember a saját kisebbségi komplexusaitól túlfűtve kitalál egy újabb mondvacsinált jelzőt, amellyel a több száz éve kialakult társadalmi rendet akarja a saját igényeire szabni.

Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kialakult egy új társadalmi réteg, amely a kárvallottja volt minden ‘esélyegyenlőségesdi’ küzdelemnek, és akiket a legegyszerűbben úgy jellemezhetünk, hogy dühös fehér férfiak. Mert minden indentitás szükségszerűen nemcsak a saját csoportjellemzőit határozza meg, hanem azt is, hogy kivel szemben képzeli el magát és ennek referenciatengelyében kivétel nélkül az imént felsorolt jegyekkel bíró egyén állt. Így tehát Trump menetelése egyfajta egészséges önvédelmi mechanizmusnak is betudható, ami azért is nagy szó, mert Amerika a liberális progesszivizmus hazája.

Milyen politikát hozna Trump elnöksége?

Persze a végső győzelem előtt még egy akadályt le kell küzdeni, ami Hillary Clinton személyében ölt testet. Clinton kampányát nem mellékesen az a Soros György finanszírozza, aki annak idején a korábban IMF-bábként is funkcionáló Bajnai Gordon politikai visszatérését támogatta, újabban pedig a migránsválság Európa arcát átszabó kísérletével hozzák szóba, így annak is van oka szurkolni Trumpnak, aki valódi paradigmaváltást szeretne. 

A leggyakrabban felhozott ellenérv, aggály persze nem tűnik teljesen alaptalannak, hiszen sokan félnek attól, hogy vajon milyen felelős elnök lehetne a milliárdos celebritásból, aki korábban nem éppen példaértékű életéről vált híressé. Nos, Trumpról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne sikeres abban, amit csinál. És ezt az érzékét az üzleti életben fejlesztette tökélyre. Minden helyzetben a cél eléréshez szükséges legjobb megoldást választotta: amikor a tucatnyi republikánus jelölt közül ki kellett tűnni, akkor megbotránkoztatott; amikor a figyelem helyett mérsékeltebb hangvételre volt szükség, akkor visszavett; valamint az egyetlen jelölt, aki képes a hagyományos republikánus szavazókon túl új embereket megszólítani. Tehát vezetőként való viselkedése nem keverendő össze nyers stílusával, elnökként nem egy hóbortos megmondóemberi szerepet alakítana, hanem a pragmatikus politikus tökéletes megtestesítőjeként tetszelegne.

Külpolitikája is drámai változást hozna, és nem csak azért mert Putyinnal elfogadható szinten lévő viszonya csökkentené a hidegháborús nyomást, hanem mert – ahogy azt már többször is kijelentette – nem akarná a ‘demokráciaexporton’ keresztül ráerőltetni akaratát más kultúrájú országokra, ugyanakkor a nyíltan terrorista Iszlám Állam ellen hathatósabb fellépést sürget. Szintén fontos érv Trump politikája mellett, hogy ellenzi a nemzeti szuverenitást és a nemzetállamok függetlenségét lenullázó TTIP-t is.

Hogy ezek az intézkedések mit hoznak a saját maga életében, azt mindenki döntse el személyesen, de ami biztosnak látszik, hogy Amerika már választott és ezt jó lenne, ha a folyton irigy kistestvér szerepét játszó Európa is észrevenné és nem most, a változó szelek fújásával egyidejűleg akarna felszállni egy 20 évvel ezelőtti vonatra.