Brexit: egyértelmű üzenet

A Brexit tulajdonképpen egy egyértelmű üzenet Brüsszelnek: nem olyan együttműködésről álmodtak sem az alapító atyák sem az európaiak, ahol az emberek igényeit figyelmen kívül hagyva, csak a nemzetközi nagytőke profitelvárásait emelik piedesztálra. 

Péntek hajnalra virradóan újabb válság rázta meg az Európai Uniót. Ez már a sokadik, ugyanakkor a legjelentősebb is egyben. Bekövetkezett az, amit korábban senki sem gondolt volna: a britek önszántukból hagyták ott az európai integrációt, és vállalva minden következményt, a szabadságra szavaztak. Ha a kontinens történelmét nézzük, akkor talán nem annyira meglepő a döntés, a szigetország ugyanis sosem érezte magát teljesen a földrészhez tartozónak, köszönhetően annak a földrajzi elkülönülésének, ami korábban többször is a történelmi siker zálogának bizonyult (nagy gyarmati birodalom, napóleoni háborúk, 2. világháború stb.). Ebbe a sorba tartozik az is, hogy Nagy-Britannia – rendhagyó módon, egyedüli tagállamként – nem volt rákényszerítve a közös valuta, az euró átvételére sem.

A kilépés oka

Beszédes, hogy az elszakadást ellenzők tábora elsősorban a függetlenség gazdasági hatásaival volt elfoglalva (csökken a kereskedelmi forgalom, zuhan a tőzsde, valamint a font árfolyama). A felsorolásból egyetlen tényezőt hagytak ki csupán, ámde következetesen: az olcsó munkaerőt. És ezzel meg is érkeztünk a kilépés valódi indokához. Az angolok ugyanis aggódnak, hogy az évente 500 ezerrel növekvő bevándorlók száma nemcsak a munkahelyeiket veszélyeztetik immár, hanem lenyomják a béreket is. Ismerős lehet a párhuzam és a félelem is valósnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy hasonló okokra vezethető vissza az Európát immár második éve sújtó migrációs hullám. A recept ugyanaz: alacsonyabb státusszal rendelkező emberek importálása, akik alacsonyabb bérért is képesek elvégezni ugyanazt a munkát – már ez a közel-keleti bevándorlók esetében azért erősen kérdéses -, aminek következtében a bérek közötti különbség a munkáltatóknál, vagyis a nemzetközi vállalatoknál csapódik le. Úgy képesek növelni a profitjukat, hogy nem kell mögé valós teljesítménynövekedést állítani. Hát kinek ne tetszene egy ilyen megoldás? A rendszer jelenleg úgy működik, hogy a nemzetközi tőke leadja a gazdaságpolitikai megrendelését, a politikai elit teljesíti azt, a média pedig megmagyarázza. Az emberek véleménye másodlagos. Ez az, amit ma demokráciának nevezünk, és ha valaki ezt meg meri kérdőjelezni, arra azonnal rásütik – bármiféle érdemi vita nélkül -, hogy diktátor.

De mi lehetne demokratikusabb annál, hogy fontos kérdésekben az emberek mondhatják el véleményüket?

Megítélésem szerint a politikai elit hozzáállása a kérdéshez semmiképp, például Joachim Gauck, német államfő nyilatkozata: “nem az elit a probléma, az emberek jelentik a problémát”.

Az elszakadás következményei

Egy apró különbséget ugyanakkor még nem említettünk a párhuzam említésekor. Az Angliában dolgozó bevándorlók uniós állampolgárok és csupán élnek egyik alapvető jogukkal, nevezetesen a munkaerő szabad áramlásával. Ezt a csatlakozásuk során a britek is vállalták, szemben a délről kontrollálatlanul érkező tömeggel, akit soha senki sem hívott – leszámítva persze a nemzetközi tőke igényeit kielégíteni igyekvő Merkelt – és mégis folyamatosan jönnek.

A kiválással járó gazdasági következményeket azt hiszem nehéz lenne még egyelőre megjósolni, de az már biztosan látszik, hogy az Európai Unió reformra szorul. Reméljük, hogy még azelőtt sikerül – ezúttal immár az európai állampolgárok igényeit figyelembe véve – átalakítani, mielőtt a dominóhatás újabb országokat ragadna magával.